Tervezgetem, hogy az ajándékba kapott Limara könyvekből szépen lassan megsütök mindent!

Egy dolog tart csak vissza, hogy minden finom dolog fehér lisztből készül (tisztelet a kivételnek!)! :(

A fehér liszt pedig jól tudjuk nagy ellensége annak, aki fogyni vagy a súlyát tartani szeretné! Sok mindent próbáltam már megsütni alternatív módon zabliszttel, teljes kiőrlésű liszttel, mindig csak árnyéka lett az eredetinek...

Ezért úgy döntöttem - ami alapból is az elvem - hogy mértékkel mindent lehet enni, sőt kell is!!! Itt persze nem elsősorban az úgynevezett mesterséges mérgekre gondolok (pl.: aszpartám), hanem a fehér lisztre, cukorra, zsírra és az egyéb olyan dolgokra, amit elődeink is ettek, s mégsem voltak elhízva, mint most a sok light dologtól az emberek!

Ezért ha megkívánok valamit Limarától (vagy éppen a cukrászdából) megcsinálom.

Jelen esetben nem én, hanem egy barátom kívánta meg, vagyis javasolta nekem, hogy a Bajor perecet próbáljam meg elkészíteni, mert az neki nagyon ízlett, mikor kinn volt dolgozni.

Szó se róla, nem sokáig kellett magamat győzködni, mert gyerek korom óta imádom a sós, lúgos pereceket, ropikat és kifliket! Sokszor vágom rá az "édes vagy sós" kérdésnél a "sós" választ (40-60% :) ), és a sós dolgok közül is azokat szeretem, amik ropognak, vagy épp csak a kérgük ropog a belsejük finom omlós.

Emlékeim szerint a Bajor perec is egy olyan dolog, ami kívül ropogós, lúgos, sós, de belül finom foszlós.

Limara könyvében a képen kicsit máshogy néztek ki, mint amire emlékeztem, de most rá hagyatkoztam, nem néztem körül a neten:

Hozzávalók (ez egy teljes adag, kb. 12 perechez, én a felével próbálkoztam, hogy ha nem sikerül, ne legyen nagy a pazarlás!)

• 70 dkg finomliszt
• 2 tk só
• 1 ek. cukor
• 7 dkg puha vaj
• 2 dl langyos tej
• 2 dl langyos víz
• 2 dkg friss élesztő

      1 cs. szódabikarbóna

Kimérem a lisztet, a tejet meglangyítom, belekeverem a cukrot és egy kanál lisztet, majd belemorzsolom az élesztőt, a tetejére szórok egy kanál lisztet, és várok, hogy felfusson. Közben a liszthez hozzáadom a sót, elkeverem, majd hozzáadom az időközben felfutott élesztős tejet, a szobahőmérsékletűre olvadt vajat, a langyos vizet, s összedagasztom, s letakarva hagyom kelni kb. másfél órát.

Mire megettük a vasárnapi ebédet, elmosogattunk, kicsit pihentünk, a tészta duplájára dagadt. 

Ekkor elővettem a nyújtódeszkámat, vékonyan megliszteztem, s kiborítottam a tésztát. Kicsit nehezen akart kijönni a tálból, gondolta jó helyen van ott, de én aljas módon óvatosan kikapargattam, hogy ne sérüljön meg.

Ezután hat (féladag!) részre vágtam, kicsi zsemléket formáltam a darabokból (itt hasznosítottam a már két alkalommal elkészített hamburgerzsemle formázási technikámat!), majd letakartam, hogy újra pihenjen a tészta kb. 30 percig.

Mikor majdnem a duplájára keltek a bucik, hosszú, kb. 60 centis kígyókat formáztam úgy, hogy a végük elvékonyodjon.

Egy tipp: ha nagyon lisztes a tészta, az istenért sem fog nektek kígyóvá formálódni, csak üres piócává, vagyis nem fog hengeredni a kezeitek alatt, csak lapulni. Így az összes lisztet lesöpörtem a deszka azon részéről, ahol formáztam őket, így picit ragadt a deszkához, s kiválóan lehetett gyurmázni a kígyókat! :)

A formázás egyszerű:

 Nekem a formázás után így néztek ki a perecek:

Kicsit ducik lettek, így ha még egyszer csinálok (márpedig csinálok!), akkor szerintem kicsit hosszabbra nyújtom a kígyókat, és picit széthúzogatom, hogy szellősebb legyen a perec.

De elsőre meg voltam magammal elégedve! Letakarva még 15 percig hagytam ismét pihenni őket.

Addig felraktam egy közepes lábasban vizet forrni, majd forrás után felére vettem a hőfokot, hogy csak gyöngyözzön a víz. Na itt kell beleborítani a szódabikarbónát. NEM ELFELEJTENI, MERT AKKOR NEM LESZ LÚGOS KÉRGE!

Hát én elfelejtettem... szépen gyöngyözött a víz, úgy ahogy kell, beleraktam az első perecet, fél-fél percig főztem úgy ahogy a Limara írta, majd szűrőlapáttal ráborítottam a sütőpapírral kibélelt tepsire. Jött a következő, majd így tovább... Négyet raktam a tepsire, mert gondoltam lehet hogy megnőnek sütés közben. Ekkor megszórtam durva szemű sóval, majd egy éles kés hegyével bevágásokat ejtettem a puha tésztán. Már éppen raktam volna be a sütőbe, mikor megláttam a konyhapulton a szódabikarbónás tasakot... Tipikus én! Valamit mindig elfelejtek!!! Gyorsan, mintha mi sem történt volna, beleszórtam a vízbe a szódabikarbónát és újrafőztem a pereceket fél-fél percit, azon aggódva, hogy most meg ne hogy túlfőljenek... Szerintem nem lett bajuk... Megint megszórtam sóval, és bedobtam őket a sütőbe!

A következő adag már úgy készült ahogy a nagykönyvben meg volt írva! :)

200 fokon 15 percig kellett sütni, és tényleg, az utolsó 5 percben elkezdtek barnulni, és a vágás mentén szépen repedezni a perecek!

Tény és való, hogy a második adag jobb (szebb) lett, de az első is nagyon finom volt! (amikről képeket most nem mutatok...)

Kép a bejegyzés elején! :)

Az ízük, állaguk mesés, kicsit talán lehetett volna vékonyabb, de majd a következők!

Ja, egy újabb tipp: amikor a vízbe rakjuk főni őket, érdemes egy kicsit megnyújtogatni, mint mikor a lángost tesszük a forró olajba, hogy ne érjenek össze! Így szellősebb, levegősebb lesz a perec, nem sül össze. A tepsiben már ne formázzuk, mert könnyen benyomódik a tészta, és sajnos úgy is marad! :)

A kóstoló természetesen ment a barátomnak, aki el volt ragadtatva... ismét!